2014. június 04.
Fővárosi Nagycirkusz – Porondon a cirkusz!
Bohócok, szelídített tigrisek, táncoló elefántok és hajmeresztő mutatványokat bemutató artisták – a cirkusz világa teljességgel elvarázsolja a kicsiket, de a felnőtteknek is izgalmas a hihetetlennek tűnő mutatványoktól hemzsegő közeg. A Fővárosi Nagycirkusz az a hely, ahová legalább egyszer az életben mindenkinek el kellene látogatnia.


A Fővárosi Nagycirkusz 1889 óta működik, és saját előadásai mellett sok más társulat produkcióinak is helyt ad. Különlegessége, hogy ez Közép-Európa egyetlen kőcirkusza, és befogadóképessége 1850 fő. Nem függ az időjárási körülményektől, így télen és nyáron egyaránt nyitva tart.
 
A Fővárosi Nagycirkusz története

A cirkusz elődjét, az egykori Wulff-cirkuszt  1889-ben építették fel. A Fővárosi Tanács azért hagyta jóvá a cirkusz megépítését, mivel a Fővárosi Állat és Növénykertet a rendes bevételeiből nem tudták fenntartani, ezért cirkuszi mutatványokkal kívánták odacsábítani az embereket. A szétszedhető és összerakható épületben eleinte ünnepnapokon, majd később csütörtökönként is tartottak előadásokat. Három szezont leszámítva az első világháborúig nagy sikerrel működött az intézmény. Wulff 1893-ban eladta az épületet egy konzorciumnak, majd 1907-ben a székesfőváros tulajdonába került a cirkusz, aminek több bérlője is volt ezután. A II. világháborúban a cirkusz megsérült, ám gyorsan helyreállították, és 1966-ig folyamatosan működött. A jelenlegi épület 1971-ben épült fel.

Circus Classicus – A cirkusz aktuális produkciója

2014. tavaszától láthatja a közönség a cirkusz aktuális produkcióját, a Circus Classicust. Az előadás a műfaj múltja előtt tiszteleg, és felidézi a cirkusztörténet legnagyobb, máig is létező csodáit. Feltárul az illúziók rejtélyekkel teli világa, elámulhatunk például a levegő orosz királyain, de rácsodálkozhatunk a tigrisek merész és látványos produkciójára is. Itt lesz Monte Carlo egyetlen magyar bajnoka, Richter Flóri spéci lovas- és elefántszáma is. Extrém plafonprodukcióban is részed lesz a félelmet nem ismerő brazil Super Silvának köszönhetően. És ha még mindig nem elég az adrenalinból, akkor az eszméletlen tempóban forgó halálkerék teszi teljessé az élményt. A produkciót 2014. augusztus 31-ig láthatjátok.
 
Belépőjegyek
A felnőttjegyek helytől függően 1900 és 3900 forint között mozognak, a gyerekjegyek 1500 és 2700 forint között, míg a nyugdíjasoknak 1700 és 2900 forint közötti összeget kell fizetni a produkció megtekintéséért.
Ha négy évnél fiatalabb csemetéd az öledben tartod, akkor neki ingyenes a belépés. Gyerekjegyet egyébként 18 éves korig vásárolhatsz.