2014. július 14.
Veszprémben láthatod utoljára a Vaya Con Diost
A fenti kijelentésben azonban nem lehetünk 100%-ig biztosak, ugyanis a gipsy-blues zenekar már  tavaly is búcsúturné keretében járta a világot, a nagy sikerre való tekintettel idén viszont újabb turné keretében vesznek búcsút a rajongóktól. Így jutnak el a hazai közönséghez is, 2014. július 17-én a VeszprémFesten láthatod őket.




A zene világának szakemberei kezdetben nem jósoltak nagy jövőt a Vaya Con Diosnak: eklektikus zenéjüket nemigen lehetett besorolni egyetlen műfajba sem, szokatlannak és túl keménynek ítélték ahhoz, hogy sikereket érjen el a zene piacán. A közönség a baljós jóslatok ellenére hamar megkedvelte a lelki mélységeket érintő zenét, így a megalakulás után két évvel már nem csak Belgiumban, de nemzetközi szinten is ismertté váltak. A zenekar az elmúlt két évtizedben sikert sikerre halmozott, és a világ számtalan országában fogadta őket rendre kitörő örömmel a közönség.

Veszprémet az utóbbi évtizedben egyre inkább belengi a kultúra szele, egyik legjelentősebb rendezvénye a világsztárokat felvonultató VeszprémFest, amelyet 2014. július 15. és 20. között rendeznek meg történelmi környezetben, a veszprémi várban. A Vaya Con Dios mellett a fesztiválon fellép még Katie Melua, a Brand New Heavies, Youssou N’Dour, Fatoumata Diawara és Roberto Fonseca is. A rendezvény utolsó napjának középpontjában a jazz áll, fellép többek között Tony Lakatos, Kőszegi Imre, a Pátkai Rozina Sextett, a Modern Art Orchestra és a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai is. A fesztivállal egy időben rendezik meg Veszprém Óváros terén a Rozé, Rizling és Jazz Napokat is, ahol minőségi borokkal és ingyenes jazzkoncertekkel várják a zenére és a kikapcsolódásra vágyókat.